Na azt aztán megkapod. Nem kell túl nagy kutatásba kezdenünk, hogy rájöjjünk arra az alapvető tényre, hogy szinte az összes felsőoktatásban tanuló diák menekül a már megszokott "meleg családi fészekből". Elég ha elővesszük józan paraszti eszünket és belegondolunk ebbe az egészbe.
Ahhoz, hogy eltávolodjunk a szülői háztól nem kell feltétlenül utálni anyát vagy apát. A legtöbb ember ugyebár szereti a változatosságot plusz 18 évesen már jóval erősebben dolgozik az emberben az önállósodni akarás, mint fiatalabb korában. Persze a szülői támogatás - ebben a korban - még mindig nagyon jó érzéssel tölti fel az "ifjú felnőtteket". (Az anyagi támogatás öröméről majd egy másik cikkben beszélünk részletesebben.)
Tény, hogy nem kell feltétlenül 200 km-re lévő iskolát választani hisz az előfordulhat, hogy a megfelelő képzést biztosító felsőoktatási intézmény (1) pont a városunkban, vagy (2) a hozzánk legközelebb - nagyjából 30-40 km-re - fekvő városban található. Ha az 1. vagy a 2. opció abban az esetben jöhet szóba, vagyis akkor kerül igazán előtérbe, ha 18 év ideje alatt nem sikerült olyan nagyon megutálnunk az adott várost, vagy ha kímélni akarjuk szüleink pénztárcáját és persze akkor is ha a családi fészek melegsége nem enged nagyobb távolságot. Szerencsésnek mondhatók azok az emberek akik az alábbi csoportok bármelyikébe is beletartoznak. De hívhatjuk őket "anyuci kedvencének" is. (Bár az utóbbi kategória az otthontól messze tanulóknál is megtalálható. Az ő szüleik integetnek addig amíg látóhatáron belül van a busz vagy a vonat.)
Jó kérdés, hogy ebből a szempontból - az otthon és az egyetem közti távolság viszonylatából - mi számít nagy távolságnak. Véleményem szerint az egy órás utazással járó távolság pont a határ eset kategóriába tartozik. Pont annyira vagy távol, hogy ne lássák mit csinálsz, viszont vagy olyan közel hogyha bármi van hazarendeljenek. Induljunk ki abból, hogy az ember szereti a szüleit. Innen megvilágítva a kérdést ez a legideálisabb távolság. Szinte bármikor ehetünk otthoni kaját és ha elfogy a pénzünk akkor csak hazautazunk és már nincs is semmire gondunk. A családdal meg az ezer éves barátokkal tölthetjük a hétvégéket.
Abban az esetben ha kevésbé szeretjük a szüleinket úgy ez már máshogy néz ki és olyan dolgok fogalmazódhatnak meg az ember fejében, hogy "Mi a faszért kell minden hétvégén hazamennem?! 18 éven keresztül szinte minden nap látták a hülye fejemet. Nem igaz, hogy nem lehet kibírni két hetet anélkül, hogy cseszegetnének." Ebben az esetben már komoly választás elé kell állítanunk magunkat. Döntenünk kell, hogy vagy végleg kirepülünk a családi fészekből, vagy még pár évig nyeljük a gombócokat és utána dobbantunk.
Abban az esetben ha valaki az otthonától egy sokkal messzebb található egyetemet választ ami mondjuk 2-4 órás utazással jár, az a személy akarva akaratlanul is a háta mögött hagyja régi városát. Ők azok akikre a legjellemzőbb az "ifjú felnőtt" megnevezés, hisz ők havonta egyszer vagy kétszer járnak haza. Vagyis ritkábban látják barátaikat, szüleiket és mindennapos problémák - illetve a problémáknak vélt dolgok - önállósodásra és új barátok szerzésére ösztönzik az embert. Ennek köszönhetően a szülők is máshogy néznek a messziről jött egyetemista szemébe, ők is elfogadják, hogy egy érett emberrel állnak szembe, akivel normálisan lehet beszélni stb.
A buktató itt az utazásban rejlik."Csak ne kéne X órát utaznom bassza meg!"
A mesterien kiépített magyarországi vasút rendszernek köszönhetően vannak akik buszozásra kényszerülnek. Az utazással a családi hétvége mártírjaivá válnak. Nekik tényleg egy helyben kell szenvedni több órán keresztül, hogy megérkezve végre felállhassanak és kinyújtózkodhassanak. Már magában is rosszul hangzik, de ne felejtsük el a bónusz mínuszt, (és most tekintsünk el attól, hogy egy barátunkkal utazunk ), hogy az esetek 99,9%-ban ül mellettük valaki, egy "rejtélyes idegen". Akkor már szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha nem egy "rejtélyes furcsa, büdös és beszélgetni akaró idegen" az útitársunk.Néha abszurd tréfát űz velünk az élet és akkor ilyen kevésbé vicces dolgot eredményez.
Alapjában véve jó dolog az utazás, ha a pihenés az úti cél és jókedv az útitárs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése