Várni és figyelni

Folyamatos mozgásban van az egyetem. A fiatal hallgatók rohannak egyik teremből a másikba, vagy nagy lendülettel a mindjárt induló buszukra igyekeznek, esetleg egy találkozóra, amiről már így is elkésett. Egyszerűen nincs egy nyugodt pillanata az embernek, mert az egyetem varázslatos közege nem engedi kizökkenteni abból a bizonyos körforgásból. Hát nem frankó?

Gondoljunk csak bele, hogy milyen élmények érhetik a diákokat, amikor két óra közötti 30 perces szünetben a terem előtt várakoznak. Nem kötelező az ajtó előtt szobrozni, de ha picit is késel akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy a következő 90 percet az első padok egyikében kell végig szenvedned. Ebből a szempontból célszerű (az óra kezdete előtt) minimum 5 perccel korábban megjelenni. Ebben a jelentéktelennek tűnő kis intervallumban is meghökkentő dolgokat tapasztalhat az ember. Nem kell éles fülű hiúznak vagy titkos kémnek lenni ahhoz, hogy meghalljunk bizonyos dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy a magas hangtartományban beszélő lányok témái kimondottan vonzzák az idegenek figyelmét.

"Fegyelem és figyelem."Ez  a jelszavuk a falnál magányosan várakozó hallgatózóknak.  Minden kiderülhet abban a végig szenvedett 5 percben. Megtudhatjuk, hogy kinek milyen albérleti problémái vannak, kinek milyen a pasija és azt is hogy mi a helyzet kettőjükkel, ...stb. De mind közül a legfontosabb, hogy ki mennyire másnapos és hogy mit ivott és mit művelt a múltkori bulin. Talán mondanom sem kell, hogy mindegyik közül az utóbbi a legérdekesebb. Ezzel ellentétben mégsem nevethet fel hangosan az ember annak hallatán, hogy ki mennyire okádta össze a ruháját az éjjel. Az elnyomott kacagás pedig nem tesz jót az egészségnek. A másik kimenetele a dolognak az, hogy végig csak fogjuk a fejünket és egész egyszerűen nem hisszük el, hogy ezek a mai lányok, a barom szaktársaink, ezek a hülye picsák mennyire nem valók az életre. 

A fiúk baszós hányós történeteire fel sem figyel az ember, mert azokból már hallotta az összeset. De igazából itt is az előadás a lényeg. Amikor már úgy hiszed, hogy nincs menekvés és azon gondolkozol, hogy inkább leszarod az órát, mert ilyen kreténekkel nem ülsz be egy terembe, akkor hallod meg a tanár lépteit, és a kulcsok zörgését. Pár pillanat múlva az ajtó már nyitva áll és a diákok beözönlenek, hogy a legjobb helyet elfoglalhassák. Mindenki helyet foglal és amikor hátra pillantasz a vállad mögött, akkor látod csak, hogy azok a faszok a mögötted lévő padban ülnek.

Csak tanulni ne kelljen!

Talán ez az egyik legmeghatározóbb dolog egy diák szemében. Még a "pedálok" sem kivételek, mert aki azt mondja, hogy egyszerűen szarul érzi magát attól, hogy van egy felesleges perce, az egy igazi barom. Valljuk be őszintén, hogy milyen jó érzés az amikor a legnagyobb tanulás közepén megcsörren a telefonunk és látjuk, hogy a szüleink érdeklődnek felőlünk. 

De amikor az egyik barátod nevét jelzi ki a telefonod és igazából mondania sem kell semmit, csak annyit, hogy mikor és hol találkozzatok. Nincs is ennél jobb. Mert mind a ketten ismeritek már a másikat és nagyon jól tudjátok, hogy "csak egy sör" és a tanulás ugyanúgy folytatódik. Hát persze. 

Ahogy azt már említettem az embernek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, hogy önfeledten beszélgethessen a barátaival még akkor is, ha a holnapi zh eredménye függ egy ilyen diskurzustól. Persze mindenki maga dönti el, hogy miből áldoz az életében. Én és szerintem más diákok is azon a véleményen vannak, hogy inkább a már említett füstös kocsmát választják az idegroham és az agyuk idézőjeles szétrobbanása helyett. Pár óra erejéig úgy érezhetjük magunkat, mint egy gondtalan idős bácsika, aki csak leugrott egy fröccsre a kocsmába. Nem rossz dolog egy kicsit panaszkodni az urológusi vizsgálatokról meg a folyton fájó derekunkról. Képletesen persze. Nekünk - ebből a szempontból - nem marad más témánk, mint a nők, a folytonos másnaposság, a pénz és a jövő rejtélye.

Van igazság abban, hogy a füstös kocsmák asztalainál oldódnak meg a nagy problémák, stb. De ha a kocsmázás helyett a fiatal hallgatók a jegyzetek fölött görnyedve tanulnának, akkor nem lennének kétségbe esve a későbbiekben, lenne munkájuk és elégedettek lennének az életükkel. Ez van. Fiatalság bolondság, valamivel agyon kell csapni az időt.

És erre még rátesz egy lapáttal, hogy az egyetemisták könnyen kaphatók a jó dolgokra aminek következtében hamar alakulnak ki bennük érthetetlen függőségek. Nem kell mindjárt rosszra gondolni, arra hogy mindenki lövi magát és reggelente félig holtan ébred a rakparton. Nem. Egy olyan dologról van szó aminek a megszerzéséhez egyáltalán nincs szükség pénzre. Miről is beszélek? A kedvelt sorozatok legújabb részeiről. Nem kell más hozzá csak egy gép, internet hozzáférés és kész. Az alábbiak birtokában mindenki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelő sorozatot. Személy szerint nem találkoztam még olyan egyetemistával, aki ne nézne rendszeresen ilyen dolgokat. A leginkább közkedvelt példa - aminek a megnézéséhez szinte alig van alkalmatlan pillanat - az a Jóbarátok című sorozat. De ma már van egy rakás kategória amik közül bátran válogathat a közönség. 

(pl.: nyomozós: CSI, Dr. Csont, NCIS, Gyilkos elmék, Castle, A Mentalista, 24, The Defenders, Prison Break Dexter...; vicces: Így jártam anyátokkal, Agymenők, Kockafejek, Jóbarátok, Két pasi meg egy kicsi, Modern család, Family Guy, American Dad, Futurama, The Cleveland Show, Ugly Americans, Kings of Hill, Lucky Loue, Nagyon különleges ügyosztály, Waczak szálló, Nevem Earl...; hihetetlen: Heroes, Smallville, Vampire diaries, Supernatural...; egyéb: Glee, Tuti gimi, Californication, Weeds, Episodes, Haláli hullák...)

Ma már az sem elsődleges szempont, hogy a sorozat - és a filmek is persze - megfeleljen a néző ízlésének, mert mindenki át-át kukucskál a mellette vagy a szomszéd szobában ülő ember gépére, ami tálcán kínálja a függőséget. Kivéve ha valami unalmas PPT-t van megnyitva éppen.

A következő mondat a kedvencem, ami a szemeszter elején, közepén, végén bármikor elsüthető, hogy: "Tanulni kéne. De ilyenkor már minek."

Az üzlet az üzlet

Mondaná ezt bármelyik maffiózó, gengszter vagy egy vállalkozó egy sok pénzt hozó kézfogást követően. Miért mondom én ezt? Az iagazat megmondva nem vagyok teljesen tisztában a munkaerő piac gazdaságával és őszintén szólva nem is érdekel, mert nem az én reszortom. Ennek ellenére van egy olyan sejtésem, hogy az iskola nem egy rossz befektetés.

Minden szülő abban bízik, hogy a hülye gyereke majd elér valamit az életben. Ehhez a legjobb út az egyetem, ahol a megfelelő tudást elsajátíthatja. De ha nem sikerül neki az sem baj. Nekünk az egyetemnek biztosan nem. De még a tanulmányait elhagyó diák is úgy fog hozzáállni a dologhoz, hogy egy percig sem csüggedveelkezd és el is végez valami OKJ-s képzést. Mi meg csak gonoszan vigyorgunk és dörzsöljük a tenyerünket.

Ez is csak egy üzlet.

Különböző megkülönböztetések

Ne is áltassuk magunkat. Mindannyiunknak nagyon fontos az első benyomás ami akaratlanul is magában hordozza a külcsínt. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk az alap kategóriákra. Véleményem szerint - és szerintem az alábbi felosztás a legtökéletesebb még pedig azon oknál fogva, hogy mind a két nemre egyaránt érvényes és egyáltalán nem sértő - az a két kategória melybe sorolhatók vagyunk mi emberek: vannak akik jól néznek ki és vannak akik nem.

Ugye milyen egyszerű?

Tudom jól, hogy olyan besorolásokkal dobálózom, amik szubjektívitáson alapszanak, de egy alaposabb közvélemény kutatás után is azt a konzekvenciát vonhatnánk le, hogy: "Vannak emberek, akik szerint...stb."

Megrendíthetetlen objektív vélemény ebben és ehhez hasonló témákban egyszerűen nem létezik. Szóval az általam tett megállapítások teljesen korrektek.

A már említett két kategóriával nem tudunk annyira beletiporni az emberek lelkivilágába. Ennek eléréséhez az kell, hogy sztereotipizálni kezdjünk. És nyugodtan mondhatom, hogy igazán sértő megbélyegzésekért nekünk sem kell a szomszédba mennünk. Miután egyetemistákról van szó, ezért ez hatványozottan is igaz.

A fiatalok által történő beskatulyázás képlékeny elemekből tevődik össze. Ezek az elemek folyamatosan változnak a divatnak és az aktuális szakok normáinak megfelelően. Ennek fényében a jelen kor tekintetében vizsgáljuk meg az ismert egyetemi sztereotípiákat.

Cowboy:

Mondhatni ez a legritkább, viszont annál feltűnőbb jelenség egy egyetem kapuin belül, ugyanis csak egy-egy ilyen személy található az intézmények folyosóin. Nem nagyon kell magyarázni, hogy ezek az emberek - akik olcsó Clint Eastwood-nak képzelik magukat, vagy inkább gyenge Ganxta Zolee utánzatnak - hegyes orrú csizmát hordanak, bőr vagy szűk farmer nadrággal, mellénnyel és egy western kalappal együtt véve. Az alábbi öltözet legtöbb esetben gondosan ápolt arcszőrzettel párosul. A dohányzás is kötelezőnek mondható az ő esetükben, csak arra már nem jut elég szellemi energiájuk, hogy a kitalált imdzsüknek megfelelő piros Marlboro-t szívjanak. Ezzel ellentétben gyakori jelenség - és az ő esetükben buzisnak mondható - hogy narancssárga Pall Mall-re gyújtanak rá.

Ha nem bírja a szervezeted az erős dohányt, akkor nem vagy igazi Cowboy cimborám.

Rocker/Punk:
(Tisztában vagyok vele, hogy a kettő nem egyenlő egymással, de az alábbi besorolásban nem teszünk különbséget köztük.)

Velük kapcsolatban öltözködés valamint a zenei stílus talán nem szorul magyarázatra. Igazából senki le se szarja őket. Nem bántanak senkit. Ők már nem az igazi kő rockerek közé tartoznak. Az évek múlásával, az evolúció fejlődésével szép lassan megszelídültek. Az agresszív megnyilatkozások leredukálódtak arra az intervallumra amíg egy (éppen aktuális) koncert tart.

Drabális állat:

Ők azok a túlsúlyos, többnyire melegítőben járó emberek, akiket a megismerkedés elején még csúfol illetve rosszallóan néz az ember, de a későbbiekben haveri szintre emelkedik az utálat. Nem is lehet őket igazából bántani, mert tényleg vagy megkedveltetik magukat vagy semlegesek maradnak mások számára. És ez így van rendjén.

Katolikus:

Inkább a lányokra jellemző az alábbi kifejezés. Őket onnan lehet - nagyon egyszerűen - felismerni, hogy a lépcsőn ülnek, nagymama által kötött többnyire vaj színű pulóverben és a bibliát olvassák. Illetve az utóbbi hiányában a kötelező olvasmányt falják. Ők a legkevésbé sem szórakoztatónak mondható társaság. Nem szeretik a jó - baszós, fingós, velős - vicceket. Nem szeretnek inni. A szexualitással kapcsolatos témáktól pedig egyenesen rettegnek. Amikor az utóbbival kapcsolatos meredek témával és azon bellül is elképesztőnek mondható történetekkel rukkolunk elő - az ő társaságukban persze - , akkor érdemes egy röpke pillantást vetni arra a kifejezésre, ami akkor kiül az arcukra. Nagyjából úgy néznek ki, mint a Kör című filmből Samara áldozatai.

Nem tehetnek róla, hogy ilyen neveltetést kaptak. És szerencsére, ha másra nem is de arra pont jó az egyetem, hogy törölje az ilyen és ehhez hasonló szülők által ránk eröltetett hülyeségeket.

Láttam én már falon pókot és katolikus lányt absinth-ot inni.

Bölcsész:

Személy szerint ez a kedvenvem. Miért? Mert ez a legnagyobb sértés, bárkinek is mondja az ember. Még a Bölcsészettudományi kar hallgatói is megsértődnek, ha egyből kiszúrják őket: "Hé! Te olyan bölcsész féle vagy nem?"

Plusz ez a legnagyobb gyűjtő. Elég ha vastag keretes szemüveget viselsz és már gyanússá is válsz. Ezen kívül nagy jellegzetesség ebben a körben a "földig" érő sál. És nem kibúvó, ha azt mondod hogy megfáztál. A Tökéletes kombináció egy tipikus bölcsésznek a vastag keretes szemüveg, sál és oldaltáska szett. A furcsa, extrém, különc, vagány ruhák már csak körítés ezekhez képest. Nincs abban semmi baj, ha valaki szivárványnak vagy paradicsommadárnak képzeli magát. Az alábbiakat figyelmen kívül hagyva vannak olyanok is akik külsőleg visszafogottabban ékesítik a szóban forgó tábor díszes társaságát. Ők az úgy nevezett "laza figurák" akik a kocsmában, cigarettázva ontja magából az élet nagy igazságait és a saját maga által felfedezett kolosszális észrevételeket.

Az affektálás és a "bazmegolás" nagyban hozzásegít a hitelességhez.

Néprajzos:

Az ő jellegzetességük a szoknya és a népi, virág mintás felső viselete. Ezeket leszámítva teljesen ugyanolyan fura figurák, mint a bölcsészek.

A továbbiakban már csak olyan megkülönböztetéseket tudnánk felsorolni, ami a diákok elkényeztetettségét, tehát a család anyagi helyzetét jellemezné. Így a most következő sztereotípiákat csak egy-egy mondatban fejtem ki.

Közgazdász:

Az a diák aki pénztárcát nem kímélve követi a nyugatról érkező legfrissebb divatot. Ami mellesleg szar. Szóval mindegyik úgy néznek ki, mint a VIVA tévében látható klipekben táncoló fiatalok bármelyike.

Orvosis:

Visszafogott, de láthatóan drága cuccokban járó fiatalok. A legfőbb ismertetőjegyük, hogy nem magyarok. Csajozási szokásuk a feltűnően nagy karóra "kibaszásával", valamilyen kis üveges sör fogyasztásával és végül de nem utolsó sorban az angol nyelven zajló beszélgetéssel teljes mértékben ki is merül.

Tesis:
Talán nem szorul magyarázatra. Egyszerűen szólva ők a böszmék, a bunkó tesisek. Véleményem szerint - és ez a saját kis elképzelésem, hogy -  ők azok a fiatalok, akik a középiskolában túlságosan szerették a focit meg a gyúrást, de a  Rendőrtisztire nem nyertek felvételt így kényszerpályán erre a szakra kerültek.

És végül vannak azok az okoskodó faszkalapok, akik azt hiszik hogy mindenhez értenek és leírnak mindent ami az eszükbe jut, mert azt hiszik hogy amit gondolnak az szórakoztató érdekes és vicces. Egy szóval mondva: magamutogató, okoskodó, parádézó faszok az ilyen emberek.

Távolság, mint üveggolyó...

Na azt aztán megkapod. Nem kell túl nagy kutatásba kezdenünk, hogy rájöjjünk arra az alapvető tényre, hogy szinte az összes felsőoktatásban tanuló diák menekül a már megszokott "meleg családi fészekből". Elég ha elővesszük józan paraszti eszünket és belegondolunk ebbe az egészbe. 

Ahhoz, hogy eltávolodjunk a szülői háztól nem kell feltétlenül utálni anyát vagy apát. A legtöbb ember ugyebár szereti a változatosságot plusz 18 évesen már jóval erősebben dolgozik az emberben az önállósodni akarás, mint fiatalabb korában. Persze a szülői támogatás - ebben a korban - még mindig nagyon jó érzéssel tölti fel az "ifjú felnőtteket". (Az anyagi támogatás öröméről majd egy másik cikkben beszélünk részletesebben.)

Tény, hogy nem kell feltétlenül 200 km-re lévő iskolát választani hisz az előfordulhat, hogy a megfelelő képzést biztosító felsőoktatási intézmény (1) pont a városunkban, vagy (2) a hozzánk legközelebb - nagyjából 30-40 km-re - fekvő városban található. Ha az 1. vagy a 2. opció abban az esetben jöhet szóba, vagyis akkor kerül igazán előtérbe, ha 18 év ideje alatt nem sikerült olyan nagyon megutálnunk az adott várost, vagy ha kímélni akarjuk szüleink pénztárcáját és persze akkor is ha a családi fészek melegsége nem enged nagyobb távolságot. Szerencsésnek mondhatók azok az emberek akik az alábbi csoportok bármelyikébe is beletartoznak. De hívhatjuk őket "anyuci kedvencének" is. (Bár az utóbbi kategória az otthontól messze tanulóknál is megtalálható. Az ő szüleik integetnek addig amíg látóhatáron belül van a busz vagy a vonat.)

Jó kérdés, hogy ebből a szempontból - az otthon és az egyetem közti távolság viszonylatából - mi számít nagy távolságnak. Véleményem szerint az egy órás utazással járó távolság pont a határ eset kategóriába tartozik. Pont annyira vagy távol, hogy ne lássák mit csinálsz, viszont vagy olyan közel hogyha bármi van hazarendeljenek. Induljunk ki abból, hogy az ember szereti a szüleit. Innen megvilágítva a kérdést ez a legideálisabb távolság. Szinte bármikor ehetünk otthoni kaját és ha elfogy a pénzünk akkor csak hazautazunk és már nincs is semmire gondunk. A családdal meg az ezer éves barátokkal tölthetjük a hétvégéket. 

Abban az esetben ha kevésbé szeretjük a szüleinket úgy ez már máshogy néz ki és olyan dolgok fogalmazódhatnak meg az ember fejében, hogy "Mi a faszért kell minden hétvégén hazamennem?! 18 éven keresztül szinte minden nap látták a hülye fejemet. Nem igaz, hogy nem lehet kibírni két hetet anélkül, hogy cseszegetnének." Ebben az esetben már komoly választás elé kell állítanunk magunkat. Döntenünk kell, hogy vagy végleg kirepülünk a családi fészekből, vagy még pár évig nyeljük a gombócokat és utána dobbantunk.

Abban az esetben ha valaki az otthonától egy sokkal messzebb található egyetemet választ ami mondjuk 2-4 órás utazással jár, az a személy akarva akaratlanul is a háta mögött hagyja régi városát. Ők azok akikre a legjellemzőbb az "ifjú felnőtt" megnevezés, hisz ők havonta egyszer vagy kétszer járnak haza. Vagyis ritkábban látják barátaikat, szüleiket és mindennapos problémák - illetve a problémáknak vélt dolgok - önállósodásra és új barátok szerzésére ösztönzik az embert. Ennek köszönhetően a szülők is máshogy néznek a messziről jött egyetemista szemébe, ők is elfogadják, hogy egy érett emberrel állnak szembe, akivel normálisan lehet beszélni stb. 

A buktató itt az utazásban rejlik."Csak ne kéne X órát utaznom bassza meg!"

Még a legszebb InterCity is unalmas és kényelmetlen tud lenni a sokadik utazás alkalmával. És valljuk be őszintén, hogy a barátok jelenléte sem aranyozza be teljesen a már említett keservesnek mondható élményt. Igaz hogy jó társaságban gyorsabban repül az idő, mégis a vonatról a következőt mondva, sóhajtva, nyögve úgy száll le, hogy "el sem hiszem, hogy megérkeztünk baszd meg..."

A mesterien kiépített magyarországi vasút rendszernek köszönhetően vannak akik buszozásra kényszerülnek. Az utazással a családi hétvége mártírjaivá válnak. Nekik tényleg egy helyben kell szenvedni több órán keresztül, hogy megérkezve végre felállhassanak és kinyújtózkodhassanak. Már magában is rosszul hangzik, de ne felejtsük el a bónusz mínuszt, (és most tekintsünk el attól, hogy egy barátunkkal utazunk ), hogy az esetek 99,9%-ban ül mellettük valaki, egy "rejtélyes idegen". Akkor már szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha nem egy "rejtélyes furcsa, büdös és beszélgetni akaró idegen" az útitársunk.Néha abszurd tréfát űz velünk az élet és akkor ilyen kevésbé vicces dolgot eredményez.

Alapjában véve jó dolog az utazás, ha a pihenés az úti cél és jókedv az útitárs.