Vannak bizonyos hullámvölgyek amikbe akaratlanul is belecsúszik az ember. Pláne hogy rólunk ifjú egyetemistákról van szó. Mi bohém fiatalok hamar hozzá tudunk szokni a jóhoz. Csak bambulunk ki a fejünkből és várjuk a sült galambot, hogy a szánkba repüljön.
Tegyük fel, hogy a hétvégen kapott finom otthoni ebéd, vacsora és minden jó amit drága szüleink elcsomagoltak, hogy egyetemista gyermekük ne halljon éhen. Legalább a hét elején ne. Kaja helyett sörre költse inkább a zsebpénz ként kapott összeget. Jó esetben szerdán ebédnek elfogyaszthatjuk a vasárnapról megmaradt rántott csirkecombot. Ami ennyi idő elteltével már nem annyira finom és nem is annyira laktató, estére pedig nem marad más csak a koszos edények. Ha csak egy hétig van távol az ember a meleg családi fészektől, akkor - remek matematikus képességeknek köszönhetően könnyen kiszámítható - , hogy maximum két napig kell mellőznie a házi készítésű, friss és meleg ételt.
Még ha így is van, akkor is megunja az ember a szendvics elkészítésével járó fáradalmakat. Egyszerűbb megemelni a telefont és várni 40 percet amíg a pizza megérkezik. Két hét magány után ez is teljesen normálisnak mondható, de az sem teljesen normális, hogy a kollégiumok kukái valamint az egyetemisták által lakott panelok konténerei pizzás dobozokkal vannak tele.
Ebből kiindulva nyugodtan mondhatják ránk a szüleink, hogy két kézzel szórjuk a pénzt és nem figyelünk oda a pénztárcánkra. De aki azt mondja, hogy a pizza nem finom az egy hazug ember. Ha nagyon akarom akkor még azt is belemagyarázhatom, hogy nélkülözhetetlen a szénhidrát bevitele szempontjából.
Nem beszélhetünk igazán nagy luxusról. Bárki megengedheti magának, hogy egy kicsit lazítson, annak ellenére, hogy össze kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Szóval nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy a 70 éves nagymamák után mi vagyunk a második legjobbak a spórolásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése